2014 – 2015 év során minden bizonnyal nehezebb lesz jogosítványt szerezni, azért is, mert az ide vonatkozó rendeletek módosultak több ponton is. Az biztos, hogy nem megy majd olyan könnyen, mint eddig egy új jogsi megszerzése és többe is fog kerülni.

Az egyik leglényegesebb változás, hogy legalább 580 km-nyi távot le kell vezetni ahhoz, hogy vizsgára mehessünk ez után, és e módosítás legfőbb oka, hogy a delikvensek minél nagyobb gyakorlat birtokában kezdjenek az éles forgalomban vezetni, már a jogosítvány birtokában.


A gépjármű oktatók és az autósiskolák eléggé eltérő véleményen vannak a változást illetően, a többségük nem tartja helyesnek, hogy az oktatás legfőbb szempontja a megtett menettávolság nagysága legyen. Szerintük, sokkal inkább azért vezették be ezt a rendelkezést, hogy lebuktassák azokat a kollégákat, akik tisztességtelenül végzik munkájukat, azonban a többiek munkája ezzel igen csak meg lesz nehezítve. Arról nem is beszélve, hogy Budapesten például szinte megoldhatatlan feladat egy tanúra 50 perce alatt 20 km-nyi utat megtenni. Amennyiben pedig a tanuló e miatt rákényszerül arra, hogy pótórákat vegyen , akkor az ő kiadása fog jócskán megnövekedni. Mivel a NAV állapítja meg az elszámolható oktatói költséget az óradíj tekintetében, ha ahhoz kell igazodni, akkor ez az összeg még az önköltségekre sem lesz elég. Az új szabályozás pedig az eddig előírt 30 tanóra helyett egy B kategóriás jogosítvány megszerzéséhez a levezetett távot, vagyis 58 km-t ír elő.

Fentiek tükrében a jogosítvány megszerzése 2014 – 2015 során a szabályokat és nagy valószínűséggel az árakat illetően is más lesz, mint az előző években. A rendelet módosítása más bekezdéseket is érint, így többek között új elvárás, hogy z elméleti tanfolyam megkezdésének első napjától számítva egy év időtartamon belül le kell tenni az elméleti vizsgát, mert aki ebből a határidőből kicsúszik, az elölről kezdheti az egész tanfolyamot. Változás az is, hogy a tanfolyamra való jelentkezés egyszerűbbé vált, mivel már nem szükséges az alapfokú iskolai végzettség és az orvosi alkalmasság igazolása a jelentkezéshez, ezekről a tanulónak elég egy nyilatkozatot tennie.

Hogy mennyibe kerül a jogosítvány 2014 – 2015 idején, az persze összetett dolog, hiszen több tényezőtől is függ. Egyrészt meghatározza, hogy melyik autósiskolába jelentkezünk be, meg kell fizetni az elméleti oktatásra kötelezően megszabott 28 óra díját, e mellett a gyakorlati oktatás és sok minden függ attól, hogy hány órát kell összesen ahhoz venni, hogy felkészültnek érezzük magunkat a vizsgára és természetesen ezek mellé még jönnek a különféle hatósági díjak is. A végösszeget nagyban befolyásolja még az is, hogy melyik kategóriában kívánunk jogosítványt szerezni.

A jogosítvány 2014 – 2015-ös megszerzéséhez az elméleti oktatásra 20000 forintot kell fizetni, és fontos, hogy amennyiben az említett egy év alatt nem sikerül letenni a vizsgát, amelynek díja 4600 forint, akkor az új vizsgára való jelentkezés esetén a vizsgadíj összegét újból be kell fizetni. A gyakorlati órákra óránként 3000 forintot kell befizetni, ami azt jelenti, hogy az átlag 30 óra felvételével cca. 90.000 forintot kell erre rászánni. Persze, ha plusz órákat szükséges venni, akkor az összeg ennek arányában növekszik. A gyakorlati vizsga díja pedig központilag megszabott, 11.000 forint, Az eltérés az elméleti és gyakorlati órák díjában lehet autósiskolánként a vizsgadíjak egyelőek, ezért érdemes alaposan körülnézni, hogy melyik autósiskolába iratkozunk be.

A jogosítvány 204 – 2015 kiváltásakor nem szabad megfeledkezni a hatósági díjakról sem, melyeket a sikeres vizsga után még fizetni kell ahhoz, hogy kézhez kapjuk az okmányt. Az első jogosítvány megszerzésekor 4000 forintos illetéket kell megfizetni csekken, a Magyar Államkincstár Eljárási Illetékbevételi számlájára, de ez akár bankkártyás fizetéssel is teljesíthető az okmányirodában. Hogyha a jogosítvány tulajdonosa egy évnél rövidebb időtartamra szóló orvosi alkalmassági véleménnyel rendelkezik, vagy elmúlt 62 éves, akkor ez az összeg alacsonyabb, 1500.-Ft.

A vezetői engedély kiadásához természetesen szükséges bemutatni a személyes okmányokat és ekkor már az orvosi alkalmassági igazolásra is szükség van. Mivel jogosítványt 2014 – 2015 során is lehet honosíttatni, és lehet kiváltani nemzetközi jogsit is, így ezek árát is ismertetjük az alábbiakban. Amikor külföldi hatóság részéről kiállításra került jogosítványt kíván valaki honosíttatni, akkor ehhez 6200 forint illetéket kell fizetni, hogyha pedig nemzetközi jogosítványt szeretne valaki kiváltani, akkor ennek illetéke a magyar vezetői engedély bemutatása mellett 2300 forint.