A nyár során elég sok és hosszabb időn át tartó veszély leselkedik az autósokra, mivel ezekben a hónapokban tart a vadak leginkább aktív párzási ideje. Ilyenkor a vadak mondhatni „ész nélkül” közlekednek, bármely pillanatban váratlanul megjelenhetne az úton akár az utók között is. Fontos kérdés tehát, hogy készüljünk fel a vadbalesetekre?

 

Először is a védelem fontos része, hogy a vadásztársaságok minden szezon elején kellően felhívják az autósok figyelmét a vadveszélyre, ennek számtalan módja ismert, például a táblákkal történő figyelemfelhívás, különféle kampányok és persze a lehetőségekhez képest a vadak elkerítése. Sajnos minden évben adódnak ezek ellenére váratlan helyzetek, melyeket nem lehet előre kiszámítani, de amennyire lehetséges, fel kell magunkat készíteni a váratlan eseményekre, illetve azok elhárítására, ha a gépkocsink egy vaddal ütközik.

Természetesen az egyik legfontosabb eszköze a védelemnek a megfelelő biztosítási módozat megkötése, mint a casco, vagy pedig ehhez kapcsolódóan vadbalesetek ellen szinte minden társaságnál találunk kifejezetten erre az eseményre vonatkozó kiegészítő biztosítást. Amennyiben ezzel rendelkezünk, akkor egy szerencsétlen baleset után a legelső teendőnk kell legyen, hogy rögtön értesítjük a rendőrséget és az ő megérkezésükig a helyszínen nem nyúlunk hozzá semmihez. A hatóságnak kell ilyen eseménykor az adott terület szerint illetékes vadtársaságot értesítenie a balesetről, de az esetek többségében ezen vadásztársaságok felelősségvonására nem sok esély és nem sok  indok szokott lenni, főként ha ők a megfelelő és elvárható biztonsági és megelőző intézkedéseket megtették.

További kérdései lennének a casco biztosítással kapcsolatosan, akkor kattintson tovább...